A templomunk felújítását 2021-2022 között a Magyar Kormány támogatta!


BGA Logo

 

Felhívás

E-mail Nyomtatás

"A emberben lévő nemes ösztönöket kell serkenteni,
hogy merje vállalni legszebb álmait.És ne csak vállalni
merje, de megvalósítani is.Ne kössön kompromisszumokat!
Hiszem azt, ha Isten belém ültetett egy vágyat,
az megvalósítható.Sok ember fél felvállalni saját
álmait, pedig csak egy életünk van."- CS.t.

F E L H Í V Á S
K e d v e s   B a r á t a i n k !

"Az életnek az az értelme és célja, hogy egymásból kihozzuk a legtöbbet, a legjobbat, ahogy a földből a napfény és az eső kiszereti a kalászt, a rózsát.... Mindannyian amikor megszületünk, kis magok vagyunk, de jóságból és Szeretetből meg tud születni bennem is, és benned is a csoda, a végtelen felé nyitott ember, aki kézen fogja társát és elindul a Szeretet felé." CS.t.

Az Ipoly-hidak Újjáépítéséért Polgári Társulás gyűjtést szervez immár 7. alkalommal a dévai /Románia/Szent Ferenc Alapítvány gyerekotthon lakói részére. A Böjte Csaba által vezetett alapítvány jelenleg Erdély-szerte 50 településén van jelen. 2000 gyerekől kb.700-800 a bentlakásos.

Az alapívány a napközi otthonokban a napi ellátást is biztosítja - 1 gyermek napi étkeztetése kb.1 EUR-ba kerül.

A gyűjtést leginkább pénzadományokra korlátoznánk, mert arra hihetetlenül nagy szükség van. Tisztítószereket, játékokat, tanszereket és tartós élelmiszereket is eljuttatunk az otthon lakóinak. Az összegyűjtött pénzösszeget és az adományokat január hó folyamán szeretnénk átadni Déván, az árvaház igazgatójának Böjte Csabának.

Amennyiben a gyűjtésben, és az adományok átadásán részt kívánnak venni, ígérjük életre szóló emlékben lesz része!
Részletes információkat a 0903250190, (Molnár István), vagy a 0908961477 (Lőrincz Mária) telefonszámokon kapnak.
Hálás szívvel köszönünk meg minden segítséget!

Molnár István, Bussa és Lőrincz Mária

"Nagy baj van a világunkban, de a baj nem ott van, hogy a bankok összeormlanak, hanem ott,
hogy életünket nem a szeretet, a szolidaritás sziklakemény alapjaira építettük, hanem a
fogyasztás, a csillogó-villogó lim-lomok homokjára."Cs.t.

Csábító

Mária Légió

ELÉRHETŐSÉGEK

Római Katolikus Egyházközség - Csáb
Petőfi utca 31
991 25 Csáb, Szlovákia

Telefon: +421 47 882148
Mobil: +421 903 174933
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

Bank számlaszám: SK27 0200 0000 0037 5680 6454

PARTNEREK