A templomunk felújítását 2021-2022 között a Magyar Kormány támogatta!


BGA Logo

 

Házszentelés

E-mail Nyomtatás

Vízkereszt tájékán, régi szokás szerint, házakat szentelünk.

A pap szenteltvízzel hinti meg lakásunkat és kéri az Úr oltalmát. A lakásszenteléskor a pap az ajtófélfára szokta írni az évszámot és három betűt, mely most, 2012-ben az alábbi módon néz ki:

20†C†M†B†12

A három betű jelentése: Christus Mensionem Benedicat, azaz Krisztus áldja meg e hajlékot. (Amennyiben a CMB helyett GMB-t írunk az ajtófélfára, akkor azzal azt kérjük, hogy a három Szent Király közbenjárására áldja meg Krisztus az adott hajlékot.)

Minden házat (lakást, munkahelyet, rendszeres emberi tartózkodásra szánt helyet) célszerű és ésszerű évente újra szentelni (általában Vízkereszt ünnepéhez kötve, mivel ekkor a liturgia része a vízszentelés, mely szentelt vizet erre a célra is célszerű felhasználni).

Plébániánk területén 9 házat szenteltünk meg ebben az évben.

Csábító

Mária Légió

ELÉRHETŐSÉGEK

Római Katolikus Egyházközség - Csáb
Petőfi utca 31
991 25 Csáb, Szlovákia

Telefon: +421 47 882148
Mobil: +421 903 174933
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

Bank számlaszám: SK27 0200 0000 0037 5680 6454

PARTNEREK