a 2025. Jubileumi év

A Szlovák Püspöki Konferencia pásztorlevele 2024. Advent első vasárnapjára

 

 

Drága testvéreink!

Néhány hét múlva a Szentatya, Ferenc pápa megnyitja a vatikáni Szent Péter Bazilika Szent Kapuját. Ezzel megkezdődik a jubileumi Szent Év. A régi hagyomány szerint a jubileumi évet huszonöt évenként ünnepeljük. A most következő Jubileumi Év mottója: „A remény zarándokai”. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg üdvtörténetünk másik, még nagyobb eseményéről sem, ami az Isten emberi testben történő érkezése a földre, és amelyre most, a karácsonyt megelőző időszakban készülünk. 

Mindkét esemény zarándoklathoz kötődik. Hiszen szemünk előtt van Szűz Mária zarándoklata Názáretből rokonához, Erzsébethez, úgyszintén a pásztorok és a napkeleti bölcsek zarándoklata Betlehembe. És emlékezünk az első jubileumi évre, amelyet VIII. Bonifác hirdetett meg.

A Jubileum és a Karácsony számunkra felhívás, hogy hagyjuk el életünk régi szokásait, és az Isten által kínált szeretetben részesítsünk másokat. Meghívást kaptunk tehát a megtérés útjára, mert a zarándoklat kiteljesíti az életszentségre való meghívást. Azonban az életszentség sose individuális, mindig Istenre és a hívők közösségére irányul. A második vatikáni zsinat ezt ezekkel a szavakkal fejezte ki: „Úgy tetszett Istennek, hogy az embereket ne egyenként, minden társas kapcsolat kizárásával szentelje meg és üdvözítse, hanem néppé tegye őket, mely Őt igazságban megismeri és szentül szolgál Neki” (Lumen gentium kezdetű zsinati határozat 9).

A szinodális folyamat kölcsönös dialógusra, egymásra figyelésre és együttműködésre hív bennünket. Egy keresztény ember életútján sosincs egyedül. Krisztusban és Krisztus által életünk titokzatos módon kapcsolódik a többi keresztény életéhez Testének természetfeletti egységében, s végső soron az egész emberiséghez.

A hívők között így közlekedő edény módjára az összes javak, főképpen a lelki javak csodálatos cseréjére kerül sor. Krisztus Teste sok részből tevődik össze, de ugyanaz a Krisztusi vér lüktet benne, és ugyanaz a Lélek élteti.

Ebben a Szentévben meghívást kapunk arra, hogy átlépjük azt a Kaput, amely maga Krisztus, aki meghív bennünket az Atyával való kiengesztelődésre, bensőséges találkozásra felebarátainkkal, és hogy fedezzük fel újra azt a békét, amelyet maga Jézus vívott ki nekünk. Ő a mi adósságainkat nem viszi el messzi sivatagba, hanem szeretetével, teste által törleszti azokat.

Örülünk a különböző alkalmakkor való találkozásoknak, zarándoklatokkor, imádságok, szentségimádások alkalmával és a kölcsönös szeretet gyakorlásakor. Az egész Egyházban, minden egyházmegyében, plébániaközösségekben már készülnek és terveznek olyan akciókat, amelyek segítségével dicsőíthetjük az Istent, hálát adunk minden adományáért, megerősítjük a Szentatyához való hűségünket, és a katolikus Egyházhoz való hovatartozásunkat. Mindez azért fontos, hogy így átélhessük a kölcsönös égyüvétartozásunkat.

Ez azonban csupán az érem egyik oldala. A másik oldal arra hívja fel figyelmünket, hogy ne gondoljuk azt, hogy ez a jubileum alkalom lesz arra, hogy megvalósítsuk önmagunkat, valamint megmutassuk hitünket a búcsújárások és más vallási akciók által.

Ha felidézzük, hogyan rendelte el, és hogyan magyarázta Isten a jubileumi évet, lényeges különbséget láthatunk. Jusson eszünkbe, mit mond erről a Leviticus könyve: „Mindenki kapja vissza birtokát, mindenki térjen vissza családjához, ne csapd be testvéredet, testvéreitek fölött nem rendelkezhettek kényetek-kedvetek szerint”.

Ebből láthatjuk, hogy a Szentév kezdetben azok miatt lett elrendelte, akik a választott népben szenvedtek. A mi esetünkben is a Szentév elsősorban másokért van, általunk másokért és nem miattunk. A világnak életünk példájából kell megtudnia: Milyen jó az Úr.

Ezt hirdette Jézus Krisztus is Názáretben a zsinagógában: Elküldött engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy felszabadítsam az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje. Krisztus mindent megtesz az emberért, hogy bebizonyítsa neki, hogy végtelenül szereti.

Jó dolog elzarándokolni Rómába? – Minden bizonnyal. Jó dolog átmenni a Szent Kapun? – Minden bizonnyal. Jó dolog meglátogatni a fő bazilikákat? – Minden bizonnyal. Meggyónni, teljes búcsúban részesülni, magunkhoz venni Krisztust az Eucharisztiában? – Minden bizonnyal.

Azonban óvakodjunk attól, hogy a Szentév célját ne szűkítsük le csak arra hogy: mennyien zarándokoltak, mennyien gyóntak, hányan részesültek a szentáldozásban.

Bizonyára szívből vágyunk arra, hogy megszűnjön minden háború és véres konfliktus az államok és nemzetek között. Ez nagyon nehéz, mert nem csupán az Isten igéje, hanem a Szentatya felhívásai is kőszívekbe ütköznek és süket fülekre találnak.

Azonban tegyünk meg azt, ami tőlünk telik. Megszüntethetnénk a szomszédi viszályokat vagy a családok anyagi javakért folytatott bírói vitáit. Felszíthatnánk a házastársi szeretett pislákoló tüzét, és elutasíthatnánk a válás gondolatát. Lehetőséget adhatnánk a nők méhében levő életnek a megszületésre. Igazságosan jutalmazhatnánk az alkalmazottainkat.

Drága testvérek, valósítsuk meg a Szentév értelmét: örömhírt vigyünk a szegényeknek, s hirdessük a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadítsuk fel az elnyomottakat, és hirdessük: elérkezett az Úr esztendeje. Mindezt, és még sok más jót is megvalósíthatunk mindennapi életünkben, hogy a remény jelei legyünk mások számára nehéz körülmények között is.

Ez nemcsak a Szentév, de az Isten Fia születésének megünneplésének is a valódi gyümölcse. Tudatosítsuk azt, hogy az a hely, ahol Jézus a jelen korban meg akar születni, az a mi szívünk.

Istenszülő Istenanya, Szűz Mária, Isten és az Egyház Anyja, vezess bennünket ebben a Szentévben, vezess el minket Fiadhoz, Istenünkhöz, aki él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen.

Kedves Testvéreink, mi, Szlovákia püspökei, szeretettel adjuk rátok áldásunkat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Kérjük, imádkozzatok értünk.