Csábi Római Katolikus Egyházközség

A Szlovák Püspökkari Konferencia pásztorlevele

a „III. nemzeti menet az életért” alkalmából

Kedves Testvéreink!

Ebben az évben emlékezünk arra a történelmi pillanatra, amikor a Szent Kalkuttai Teréz anya negyven éve, 1979. december 10-én átvette a Nobel-békedíjat. Teréz anya akkor rámutatott az igazi béke legmélyebb lényegére – a kölcsönös áldozatkész emberek közötti szeretetre, amelyet Jézus mutatott meg nekünk azzal, hogy feláldozta értünk az életét (vö. Jn 15,13). Szólt azokról a szülőkről, akiknek a saját gyermekük érdektelensége okoz fájdalmat. Kiemelte annak fontosságát, hogy tudjuk megosztani másokkal azt, amiből nincs felesleg. Említést tett az éhező családok szenvedéséről. Rámutatott arra, hogy nem lehet szeretni az Istent, ha ugyanakkor nem szeretjük azt a felebarátot, aki a szeretetre éhezik.

Teréz anya többször is visszatért a szenvedő, elvetett vagy elhanyagolt gyermekekről szóló témához. Előadásának fő gondolata azonban az volt, amikor közvetlen összefüggésbe hozta a világ békéjét és a meg nem született gyermekek elleni háborút. Azt mondta: „Manapság a béke legnagyobb ellensége az abortusz, mivel ez egy frontális háború, közvetlen gyilkosság, amelyet maga az anya követ el… ha az anya megölheti a saját gyermekét, mi akadályoz meg engem abban, hogy megöljelek téged, és téged abban, hogy megöljél engem? Semmi.” Ezek a szavak ránk is vonatkoznak, itt Szlovákiában: 1957 óta, amikor legalizálták az abortuszt, több mint másfél millió gyermek veszítette el az életét.

Ezekből a szavakból az következik, hogy Teréz anya közvetlen összefüggést lát a legkisebbekkel szemben elkövetett erőszak, és a többi erőszakos cselekmény között, amelyet az ember ellen elkövetnek élete folyamán. A korrupció, rasszizmus, erőszak, a vélemények vagy az igazság kimondását követő fizikai megsemmisítés, a jog- érvényesítés hiánya, a gyermeken végrehajtott kísérletek, a párbeszédekben
és vitákban elburjánzó arrogancia – mindez az ember személyi méltósága és érinthetetlensége ellen elkövetett tiszteletlenség jele. Az ember iránti tiszteletet azonban akkor értjük meg és fogadjuk el igazán, ha minden és mindenki létének kezdeményezőjeként elismerjük az Istent, a Teremtőt. Ő teremtette a világot és állandóan újrateremti, szeretete változatlan törvénye szerint. Isten nélkül minden széthullik a kapcsolatok átláthatatlan káoszában. Emlékezzünk vissza Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij híres regényére, a Karamazov testvérekre, amelyben elhangzik a híressé vált kijelentés : „Ha nincs Isten, minden meg van engedve!”

Mi, keresztények hisszük Isten létezését. A katolikus templomok ezreiben hangzik el világszerte
az Egyház Krédója: „Hiszek az egy Istenben”. Hiszek a Teremtő Istenben. A katolikus Egyház feje, Ferenc pápánk, fáradhatatlanul emlékeztet arra, mennyire összefügg ez a hit a leggyengébbek iránti tisztelettel. Ez év májusában a Szentatya az „Igent az életre” elnevezésű konferencia résztvevőihez a következő szavakat intézte, amelyek az Egyház tanítását igazolják: „Az emberi élet szent és érinthetetlen. Határozottan ellenezni kell a szelektív célokra használt születés előtti diagnózist, mivel ez a család embertelen mentalitásához vezet, amely megakadályozza abban, hogy elfogadja, megölelje és szeresse a leggyengébb gyermekeit.” Ugyanezen alkalommal a Szentatya a megfogant gyermek likvidációját a korrupció legrosszabb formájának, az abortuszt pedig „bérgyilkosságnak” nevezte.

A korrupció legrosszabb formája az, ha megfizetik egy emberi lény megsemmisítését – ha pénzt adnak valakinek azért, hogy megöljön egy embert. Ha nincs Isten, minden megengedett: még a védtelen megölése is, és annak megakadályozása, hogy megszülessen. „Elég két mondat, két kérdés, hogy ezt jól megértsük” – mondta a pápa, és így folytatta: „Megengedett az emberi élet kioltása, hogy ezzel megoldjunk valamilyen problémát? A másik kérdés: megengedett felbérelni egy gyilkost arra, hogy megoldja a problémát?... Nem megengedett. Soha, soha nem szabad kioltani emberi életet, sem felbérelni gyilkost azért, hogy bizonyos probléma megoldódjon. Az abortusz soha nem ad választ arra, amit a nők és a családok keresnek.”

A mai vasárnap olvasmányai is arról szólnak, hogy az ember és kapcsolatai lényegesen függnek
az Istentől. „Emberek fiai, térjetek vissza!”- szólít fel Isten a zsoltáros által. A zsoltárban arra kéri Istent, „hogy eljussunk a szív bölcsességére”. Hogy Isten „őrizze meg  kezünk munkáját” (Zsolt 90,3.12.17).

A kezünk munkája a homokra épített házhoz hasonlít, amennyiben a „szív  bölcsessége” nélkül kezdjük el építeni anélkül, hogy az egyedülálló és élő Istenhez kötődnénk, aki jelen van és cselekszik. Az Úr Jézus ezt az építész vagy a hadba induló hasonlatával illusztrálja, aki megáll, hogy a tervét először átgondolja és átértékelje (vö. Lk 14,25-33). Amikor felméri az erőviszonyokat, kéri a „megbékélés feltételeit”. Isten „békéjének feltétele”, hogy megállítsuk az ember ellen elkövetett erőszak mindennemű formáját. Ismételjük meg még egyszer: a legkisebb és legvédtelenebb ember iránti tisztelet magában foglalja a bármilyen korú ember iránti tiszteletet is.  A legkisebbek védelme egyúttal védelem kivétel nélkül minden emberre.

Ezért köszönetet mondunk mindazoknak, akik segítséget nyújtanak kényszerhelyzetben lévő anyáknak; akik megvalósítják a házasságot és családot támogató programokat. Köszönet mindazoknak, akik a társadalom lelkiismeretét az emberi élet méltóságának értéke irányában formálják. Meghívunk mindenkit arra, hogy - lehetőségeitek szerint – kapcsolódjatok be a „mozgalomba az életért”, különösképpen a megfogant gyermekek érdekében.

A „legkisebbekért” – így szól az idei „Menet az életért” nevű kezdeményezés mottója. Hiszen a meg nem született gyermekek a legkisebbek a szó legszorosabb értelmében – legkisebbek fizikailag, és
a legvédtelenebbek, legártatlanabbak, akik teljesen másoktól függenek. Ki más állhatna a leggyengébbek védelmére, ha nem mi, keresztények? Ezért szívből hívunk titeket a „Menet az életért” kezdeményezésre, amelyre szeptember 22-én kerül sor ismét Pozsonyban, fél háromkor, a Szabadság téren. Bizonyára még emlékeztek a 2013-i, majd 2015-i pozsonyi menetek egyedülálló légkörére. Ezeket szeretnénk folytatni. Isten jelenlétében, a szív bölcsességével akarunk fellépni, megfontoltsággal és a szeretet civilizációja építőjének fáradhatatlanságával, a minden ember érdekében történő, az Isten ügyéért küzdők bizalmával. A jóakaratú emberek szolidáris közösségét alkotjuk, akik készek tanúságot tenni az emberi élet értékéről.

Induljunk el tehát Pozsony utcáin olyan emberekként, akik hálásak a saját és mások életéért. Menjünk együtt, mint azon Jézus által megérintett emberek, akiknek világossága minden embernek szól, beleszámítva azokat is, aki csüggedtek, elfáradtak, távol állnak.

A viszontlátásra Pozsonyban, a Nemzeti meneten az életért!

Mindnyájatokra áldásukat adják Szlovákia püspökei.