Csábi Római Katolikus Egyházközség

A besztercebányai püspök pásztorlevele 2018 január 6-ra, Vízkereszt ünnepére

Drága Testvéreim, szeretettel és örömmel köszöntelek Titeket!

A mai ünnep – Vízkereszt ünnepe, vagy más néven Urunk megjelenése – arra késztet mindannyiunkat, hogy elgondolkodjunk azon: mit jelent ez az ünnep személyesen nekünk és mit meríthetünk belőle. Hisszük, hogy az Úr Jézus mindig kinyilatkoztatja magát azoknak, akik Őt igaz szívvel keresik.

Elmélkedésünkben segítsen Izajás próféta könyvéből vett idézet: „Fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul rajtad.. …Ennek láttára földerülsz, szíved dobog az örömtől és kitágul” (Iz 60, 1.5) Ez a pár sor, amely a mai első olvasmányból való, a legtalálóbban mondja el a mai ünnep lényegét. A szent mise elején imádkoztuk, hogy az Isten, aki a napkeleten feltűnt csillag által vezette a pogányokat Isteni Fiához, bennünket is vezessen el Hozzá. Ez az elsődleges üzenete a mai eseménynek, mely összeköt bennünket a napkeleti bölcsekkel. Ezeket a bölcs embereket Isten kegyelmének belső fénye vezette végül is Betlehembe a zsidók királyának születési helyére. A kegyelem fénye tette őket szolidárissá – segítőkésszé -, hogy a fárasztó utazás alatti nehézségeket közösen oldják meg és viseljék el. Biztosak voltak abban, hogy a csillag által maga az Isten vezeti őket útjukon.

Így szól egy régi mondás: „ A természetfölötti a természetesre épít”, a jelen esetben is Isten egy kozmikus, természetes eseményt vesz alapul és köti össze egy természetfeletti eseménnyel,  Fiának világrajövetelével. Ugyanis kétezer évvel ezelőtt két bolygó a Jupiter és a Szaturnusz együtt állása – konjunkciója – oly fényes jelenség volt, amely mögött a napkeleti bölcsek – más néven mágusok, vagy csillagászok - égi üzenetet láttak. A Jupiter, amely a királyt (sőt Istent) jelképezte, a Szaturnusz pedig a zsidó népet szimbolizálta, együtt állásával a zsidók új, hatalmas királyfia születését jelentette értelmezésükben, ezért kelnek útra. Útjuk során Isten kegyelme vezérelte és óvta őket. Hatalmas tudásuk és alázatos hitük akkor is megmarad, amikor az újszülöttet Betlehemben egy szegényes házban találják meg, nem pedig egy királyi pompával és gazdagsággal körülvett palotában. Mert ők hívő szívük szemével is, nem csak tudományos értelmük szemével látnak. Szent Pál apostol tanítja, hogy a belső látás örömet és békét ad a szívnek, mert maga az Isten van jelen az ember lelkében és olyan fényt gyújt, melyben Jézust isteni fényességében mutatja meg a szemlélőnek, hasonlóképpen, amint a Tábor hegyi megdicsőülésekor. Hogyan tehetnénk szert mi is ilyen benső látásra? Apró jócselekedetekkel kell kezdenünk, szívünket mintegy be kell melegíteni, fel kell izzítani, mert hideg szívre nem száll a Lélek, és ezt a tüzet Isten kegyelme járja át szent tüzével.

Egy családban történt, karácsony szentestéjén. Amikor az ünnepi vacsora befejeződött, a család a karácsonyfa köré gyűlt, amely alatt ott sorakoztak az ajándékok. A legkisebb gyermek, a kis Katika feladata volt, hogy személyesen odaadja a családtagoknak a névre szóló ajándékokat. Örömmel futott mindenkihez és mosolyogva nyújtotta oda a kis csomagocskákat. Amikor mindenki megkapta ajándékát, a kislány körülnézett, valamit még keresett: a karácsonyfa alá, az ajtó mögé is benézett, sőt még a másik szobába is átszaladt, majd visszajött és tanácstalanul állt meg. Mindenki csodálkozott, az apja pedig megkérdezte:

Kislányom, mit keresel? Hiszen mindenki megkapta az ajándékát! Erre így szól a kis Katika: Keresem az ajándékot Jézuska számára, hisz neki van ma a születésnapja, hol az ő ajándéka? Vagy talán megfeledkeztünk róla?

Ez a példa szemlélteti, mily szomorú lenne, ha karácsonykor éppen az ünnepeltről, Jézusról feledkeznénk meg! Bízom abban, hogy karácsonykor ott volt Jézus a mi szívünkben. Mert ha önmegtagadóan lemondtunk valamiről mások javára, vagy ha az Isten vagy Egyház parancsolatát jókedvűen megtartjuk, ha imádságaink valódi beszélgetések Istennel, szentmisére nem kényszerből, hanem Isten iránti szeretetből, gyónni lelkünk megszenteléséért megyünk, adományainkat névtelenül és szeretetből adjuk…, nos, ezek azok az apró szikrák, melyek lángra gyújtják szívünket, és melyekhez Isten kegyelmének tüze is hozzá társul. Szépen fogalmazza meg ezt az igazságot Szent Ambrus, az ókori Milánó püspöke: „Megmutattad Uram arcodat, amikor a szentségekben találkoztam Veled”. Mert minden szentségben Jézus mutatja magát, szeretetének fényességével tölti el szívünket. Minden szentségben Jézus testesül meg, rejtőzve, mint az első érkezésekor. Akkor emberi teste mögé rejtőzött, most a szentségekben van elrejtve. Akkor kis, gyermeki testében egyszerre volt elrejtett és megjelent az ő istensége, most a szentségek erejében van jelen istensége. Újra igaz a Szentírás mondata: Arcomat azonban nem láthatod – mondta –, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. (Ex 33, 20), ezért is lehetetlen Őt most valóságában látni.

Tudjuk, hogy a legszentebb szentség az Eucharisztia, az Oltáriszentség.Ahogy Jézus megtestesülésekor emberi testbe rejtőzött, az Oltáriszentségben a kenyér és a bor színe alatt van jelen, ugyancsak elrejtőzve. Ezért fenséges és titokzatos, amellett hatalmas értékű a szentáldozás, mert ez a legmagasabb foka Jézus megjelenésének világunkban. Benne jelen van a földön élt Jézus, a megholt Jézus, a feltámadt Jézus, a mennybement Jézus, az Egyházat éltető megdicsőült Jézus. Megtartója az Egyháznak, hogy az Egyház hatékony jele legyen Isten mindennépet összegyűjtő szeretetének, mint egy örökkön égő csipkebokor, amely lángját mutatja, mely láng Jézus Szívének örök tüze, a biztonság, az élet, a boldogság garanciája. Milyen jó, hogy mi hiszünk Jézusban. De sajnos sokan vannak ma is akik még nem hisznek velünk levő szeretetében, az Oltáriszentségben. Mint ahogy kétezer évvel ezelőtt a betlehemi csillagot sokan látták, de nem indultak el nyomában, nem is jutottak el Jézushoz. Csak a bölcsek látták jól és értették üzenetét. Bár tanulna tőlük a világ. Mi, akik hiszünk az eseményekben, örömmel szemléljük őt az imáinkban, a szentségekben, különösképp az Oltáriszentségben. Gyakran hívjuk meg szívünk hajlékába, vigyük magunkkal mindenhová, mind jobban megismerve még jobban szeressük őt, mert Ő elsősorban nem templomaink oltárszekrényében, hanem szívünkben akar lakni.

Drága Testvéreim, Jézus állandó, lelkünkben izzó szeretetét kívánom Számotokra és imáimmal is kérem az újesztendő minden napjára, és ehhez adom püspöki áldásomat: Az Atya, + a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Mons. Chovanec Marián, besztercebányai püspök