Csábi Római Katolikus Egyházközség

A Szlovák Püspökkari Konferencia pásztorlevele

don Titus Zeman pozsonyi boldoggá avatása alkalmából

(Országos pásztorlevél)

Drága Testvéreink!

A közeli napokban a hitünk megerősítését szolgáló nagy értékű ajándékot kapunk. Egy olyan ajándékot, amely magában rejti a bátorság, a határozottság és mások szolgálatának készséges példáját. Ez az ajándék egy olyan férfi boldoggá avatása, aki bebizonyította,hogy Isten hívó szavára a nehéz időkben és rendkívül igényes körülmények között is lehet válaszolni.

Ez év februárjában Szentatyánk, Ferenc pápa, határozatot adott ki Titus Zeman szalézi áldozópap vértanúságáról, aki az irgalmatlan üldözések és Istent-ellenzők üldöztetése ellenére is követte Isten akaratát. Négy hét múlva, 2017. szeptember 30-án, ennek a hivatások vértanújának boldoggá avatásán vehetünk részt Pozsonyban.

Titus Zeman 1915. január 4-én született Pozsonyszőllősön. A hitet kilenc testvérével együtt szüleitől, Jánostól és Ágnestől kapta. Mindössze tíz éves volt, amikor Szűz Mária közbenjárására kigyógyult egy komoly betegségből. Akkor ígéretet tett az Istenanyának: „Szalézi pap leszek”. És állta is a szavát. 1940. június 23-án Torinóban pappá szentelték. Ezután visszatért Szlovákiába, és Pozsonyban, Nagyszombatban és Senkőcön (Šenkvice) don Bosco rendkívül buzgó lelki fiaként működött. A szemtanúk szerint Isten embere volt: amit hitt és tanított, azt teljes mértékben élte és megvalósította. Ismeretes, hogy don Titus a tettek embere volt. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy elsősorban az ima embere volt. Köztudott volt róla, hogy gyakran magával vitte a zsolozsmáskönyvet vagy ott volt a kezében a rózsafüzér. Ha pedig éppen nem beszélgetett valakivel, akinek segítségre volt szüksége, sokat imádkozott. A szemtanúk szerint látszott rajta, hogy Istennel beszélgetett vagy éppen Szűz Máriát kérte papi és szalézi hivatásáért. Éppen az imát és az aszkézist tekintette „arany- tartaléknak”, minden lelkipásztori tevékenység alapjának.

A papszentelés előtt saját kezűleg írt kérvényében a következő gondolatokat találjuk: „Bízom benne, hogy a Segítő Szűz Mária, aki mindig nagylelkűen segített engem, még inkább az oltalma alá fogad, mivel még szorosabb kötelékkel kapcsolódok majd Jézushoz és hozzá. Bosco Szent János segítsen engem a mennyből, hogy ugyanolyan buzgalommal teljesíthessem a feladataimat, mint ő.” Az ifjú Titus szavaiból kisugárzik a lelki élet és papi szolgálat iránti vágy. Odaadásának mélysége és tartóssága azonban csakhamar nagy próbának lett kitéve.

Miért kínozták őt? Amikor a kommunisták bezárták a szemináriumokat és elhurcolták a szerzeteseket, Titus Zemannak az az ötlete támadt, hogy segít a kispapoknak kiszökni Torinóba, ott befejezni a tanulmányaikat és eljutni a papszenteléshez. Személyesen kívánta őket elkísérni. Természetesen ismerte azokat a veszélyeket, amelyek a szigorúan őrzött határok átlépésével jártak, azonban az értékesebb cél, a papi hivatások megmentése, erőt adott neki, hogy megvalósítsa ezt a tervet a mai vasárnap evangéliumában elhangzott jézusi szavak szellemében: „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja” (Mt 16,25).

A határátlépés kétszer sikerrel járt. A harmadik próbálkozáskor azonban don Zemant és a csoport többi tagját letartóztatták, majd kihallgatták és megkínozták. A megközelítőleg hatvan kihallgatás alatt emberi ürülékben fojtogatták, elképzelhetetlen fájdalmakat okoztak neki, veréssel és rugdosással kiverték a fogait, eltörték a kulcscsontját és az orrát, megsérült a hallása. Megalázták őt, a hidegben ruha nélkül hagyták, kábítószerrel tömték és felakasztással fenyegették. Mint a csoport vezetőjét végül Titus Zemant a kommunisták 1952. február 22-én 25 év börtönre ítélték.

A valódi céljuk azonban ennek az embernek a likvidációja volt. 13 év kegyetlen börtön után 1964-ben megroppant egészséggel feltételesen szabadlábra helyezték. Életéből már csak néhány év maradt hátra. Civil foglalkozásában, raktárosként, Isten szolgájának tanúságát tette, aki megbocsátott üldözőinek. Don Titus tudatosan fogadta el Isten kezéből a vértanúságot. Szabadon bocsátása után sose akart beszélni üldözőinek a kegyetlenségéről és imádkozott értük.

A kínzások következtében idő előtt, 1969. január 8-án halt meg. Temetésén a szaléziak titkos tartományfőnöke, don Andrej Dermek, így nyilatkozott: „Ma itt egy vértanút temettünk el.” Ettől kezdve elterjedt róla az életszentség és a vértanúság híre.

Kedves Testvéreink! Mi jelenleg abban a szabadságban élünk, amelyért a múltban mások drágán megfizettek. Korunkat azonban a döntések válsága jellemzi. Manapság az emberek nem hajlandók életre szóló döntéseket hozni. Sokan túl igényesnek tartják, mások pedig elavultnak, feleslegesnek tekintik az ilyet. Inkább szeretnek kipróbálni mindent, ami kínálkozik. Az ideális az, amit ki lehet cserélni, a visszavonható szerződés, a nulla kockázat. Látjuk, hogy sokan nem hajlandók vállalni a házassági hűséget, örök fogadalmat tenni, vagy éppen tartósan vállalni a papi szolgálatot. E mögött egy és ugyanaz az ok rejtőzik: az Isten jelenlétébe, segítségébe és gondviselésébe vetett hit hiánya.

Don Titus Zeman a kényelemnek és önkényességnek ebben a félős félhomályában a bátorság és hűség fényét mutatja; hogy tudjunk vállalni akár komoly kockázatot is, amennyiben jó dologról van szó. Élettörténete az adott szó egyértelmű és áldozatkész megtartására buzdít. Egy egész életen keresztül. Nem az ember, hanem Isten erejéből, és Isten segítségének köszönhetően. Arra tanít, hogy ne önmagunkat felülmúló célokra vágyódjunk, mert ez jelent igazi kockázatot. Azzal fenyeget, hogy elkorcsosodunk és megtorpanunk. Ferenc pápa szavai értelmében don Zeman felhívás mindenki számára, aki szereti a „heverő kényelmét”, hogy keljen fel és bátran haladjon a magasztosabb célok felé.

Testvéreink, meghívunk benneteket don Titus Zeman vértanú boldoggá avatására Pozsony-Ligetfaluba. Erre 2017. szeptember 30-án azon a helyen kerül sor, amelyet sokan ismernek: ott, ahol Szent II. János Pál személyesen avatta boldoggá Vasiľ Hopko görögkatolikus püspököt és Zdenka Šelingová szerzetesnővért.

Don Titus Zeman vértanú földi maradványainak állandó jellegű tiszteletére ezután szülőfalujában, a Szőllősi Hétfájdalmú Szűz Mária templomban lesz lehetőség.

Aki tud és bír, jöjjön el, hogy átélhesse az Egyházunknak ebből az ajándékból fakadó lelki örömét és buzdítását. Közösen akarunk hálát adni, és don Titus közbenjárására újabb hivatásokat kérni, amelyekre oly nagy szükség van.

Éppen a boldoggá avatás napján kezdjük el a kilenchónapos felkészülést a „P18” Nemzeti Ifjúsági Találkozóra, amely jövőre lesz Eperjesen. Hívjuk a fiatalokat, jöjjenek el már most Pozsonyba abban a reményben, hogy Isten bátorsággal és készséggel tölti el őket embertársaik megsegítésére, és hogy esetleg lelki hivatást is érezzenek.

Az új boldoggá avatott példája vezessen minket az evangéliumhoz való hűségre, hogy a szentek élettörténete ne csupán visszatekintésre, hanem konkrét cselekvésre ösztönözzön minket most és a jövőben is.

Áldásukat adják rátok Szlovákia püspökei: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.