Csábi Római Katolikus Egyházközség

A Besztercebányai Püspökség pásztorlevele Krisztus Szent Teste és Vére Ünnepére

Drága Testvéreim, sok szeretettel üdvözöllek Benneteket!

Mi hívők tudjuk, hogy az emberiség történelmének legnagyobb eseménye az emberek megváltása, más szóval az embereknek a bűn rabszolgaságából való kiszabadítása, ezáltal az emberiség kiengesztelődése Istennel, végső soron az emberiség üdvözítése. Ezt a megváltói művet Jézus Krisztus vitte végbe, akinek élete kétezer évvel ezelőtt kezdődött el Földünkön, Betlehemben, egy nyomorúságos barlangistállóban, majd harminchárom évvel később véget ért a jeruzsálemi Golgotán, kegyetlen kínok közepette egy keresztfán. Jézus mégis szívesen viselte el ezeket a kimondhatatlan kínokat, mert irántunk való szeretete még fájdalmainál is nagyobb volt.  Megtehette volna, hogy nagylelkűen megbocsátja bűneinket és elengedi az értük járó büntetést, de azáltal, hogy tengernyi fájdalmat viselt el bűneinkért, megmutatta a világnak a bűn szörnyűségét, egyben az isteni irgalom végtelenségét is. Ennek a végtelen isteni szeretetnek akart emléket állítani Nagycsütörtökön, az Utolsó vacsorán, amikor elrendelte az Oltáriszentséget.

Jézus Krisztus az Oltáriszentség alapítását jó előre eltervezte, apostolait erre felkészítette. Amikor a csodálatos kenyérszaporítás utáni napon az őt kereső tömegnek Kafarnaumban arról beszélt, hogy testét akarja adni lelkünk táplálékául, sokan megbotránkoztak benne és elfordultak tőle. Ő azonban nem változtatta meg szavait, sem azok értelmét, hanem ellenkezőleg: testének vételétől tette függővé üdvösségünket. Az utolsó vacsora, vagyis az első szentmise végén kijelentette apostolainak: Vérem az újszövetség vére, mely kiontatik a bűnök bocsánatára. Szent Pál apostol pedig így üzeni: Amikor eszitek Jézus testét és isszátok vérét, az Úr halálát hirdessétek, amíg el nem jön. A szentmisében tehát Jézus jelenik meg közöttünk, aki pedig szentáldozáshoz járult, azt megajándékozza szenvedésének gyümölcseivel.

Az apostolok megértették Jézus szándékát, akarata szerint közös áldozati asztalnál, az oltárnál törték meg a kenyeret, elmerültek Jézus szeretetében és megértették, hogy Jézus a világot saját élete árán váltotta meg.

Anyaszentegyházunk, engedelmeskedve Jézus szavának, minden nap, megünnepli a szentmise- áldozatot, ezen kívül kétszer egy évben – Nagycsütörtökön és Úrnapon – ünnepélyesen megemlékezünk a köztünk élő eucharisztikus Jézusról. Az úrnapi körmenet alkalmával az Oltáriszentséget ünnepélyesen, a hívek tiszteletétől áthatva hordozzuk körül falvainkban, városainkban, amely hitünknek megvallása, de melyből Isten áldása is száll otthonainkra.

Kedves Testvéreim, az úrnapi körmenet az Egyház életének egyik megnyilvánulása. Az Egyházat emberek, mint az emberi testet a sejtek sokasága alkotja, melyek között lehetnek haszontalan, sérült, funkciójukat elveszített, vagy egyenesen holt sejtek is, ezek előbb-utóbb leválnak a testről. Ezért az úrnapi körmenet, egyáltalán az Oltáriszentség tisztelete egy kiváló mérce, mely megmutatja hívő vagy hitetlen életünket: hisszük-e Jézus jelenlétét az Oltáriszentségi Kenyérben! Mint kisgyermek édesanyjához, úgy simuljunk mi is Jézushoz, ezzel is megvallva iránta való szeretetünket. Hogy ez minden kétszínűség nélküli legyen, tisztítsuk meg szívünket a bűnbánat szentségében és ekkor valóban Ő lesz az első és a minden a mi életünkben. Gyakori szentáldozásaink és az úrnapi körmenetünk is egyféle hitvallás, amelyért Jézus maga fog kiállni mellettünk a mindenható Isten előtt.

Mint az egyházmegye főpásztora kell, hogy kijelentsem: az aki súlyos bűn állapotában van, nem járulhat szentáldozáshoz. A szentáldozás a legszentebb a hét Jézus alapította szentség közül, mivel ebben nyilvánul meg leginkább Isten irántunk való szeretete, egyben a mi szeretetünk is Isten iránt. A szentáldozás tehát nem valamiféle divatos szokás, hanem a legbensőségesebb találkozó Isten és ember között. Már Szent Pál apostol is arra kéri leveleiben a híveket, hogy aki szentáldozáshoz akar járulni, vizsgálja meg lelkiismeretét, mert az, aki nincs a megszentelő kegyelem állapotában és szentáldozáshoz járul, Jézus szent Teste és Vére ellen vét (vö. 1 Kor 11, 27-29). Az Egyház szívügye az emberek üdvössége, ui. ezt parancsba kapta Jézus Krisztustól. Keresi az új kihívásokra a válaszokat, azonban semmilyen modern pasztorációs módszer nem mehet szembe Isten igazságaival, Egyházunk kétezer éves tanításával. Szentatyánk Ferenc pápa ez év áprilisában kiadott levelében, - melynek címe Gaudete et exultate, magyarul Örvendjetek és ujjongjatok – hangsúlyozza, hogy az életszentség minden ember állapota kell, hogy legyen. Tehát nem csak a papok, a szerzetesek vagy aszkéták számára lett kitalálva, hanem minden hívő, sőt minden ember számára, ahogy Jézus mondta: Szentek legyetek, mint mennyei Atyátok is szent. A szentáldozás sem csak egyesek kiváltsága, hanem minden katolikus hívő mindennapi lelki eledele kellene, hogy legyen. Ne veszítsük el reményünket, ha esetleg kételyeink lennének az Oltáriszentséggel kapcsolatban, vagy ha magunkban tökéletlenségeket, hibákat, sőt bűnöket találunk. Türelmesen alakítsuk lelkünket a bűnbánat szentségében, a rendszeres ima, a bűntelen élet utáni vágy és Jézus állandó ostromlása, hogy alakítsa szívünket Szíve szerintivé, biztosan meghozzák a várt eredményt: lelkünk meggyógyul, szívünket Jézus utáni vágy tölti el és rövidesen eljön az az idő, hogy gyakori áldozókká válunk. Addig pedig legalább a rég bevált lelki áldozásokban találkozzunk a szentségi Jézussal.

Kedves Testvéreim, azt kívánom és imáimban azt kérem, hogy az Oltáriszentség  mai ünnepélyes tisztelete mielőbb és mindnyájunkat   kapcsoljon össze igaz szeretetben a szentségi Jézussal.

Ehhez adom főpásztori áldásomat: az Atya, a Fiú + és a Szentlélek nevében. Ámen.

                                                                                                                                         Mons. Chovanec  Marián, besztercebányai püspök